Szent Bertalan templom

Gyöngyös

2018

A templom két toronnyal rendelkezik, amelyek a templomhajó nyugati oldalán kaptak helyet. A templom alapterülete cca. 60x25 m, a barokk stílusú homlokzattornyai (északi és déli) pedig 34,40 m magas sisaknélküli kialakításúak. 

Szemrevételezési vizsgálatok:
A torony szemrevételezése során nem találtunk komoly károsodásra utaló jeleket. Az alapozást nem vizsgáltuk, mivel eddigi ismereteinkre alapozva tudtuk, hogy a tornyok alapozása mély, bőven fagyhatár alatt található. A falazatok szemrevételezésekor nem találtunk támaszelmozdulásrautaló repedéseket, ebből következik, hogy az alapok teherbírása megfelelő.
A fából ácsolt védősisakok állapotának felmérése szintén elhanyagolható, hiszen a tervezett állapot az eredeti sisakok rekonstrukcióját célozza meg.
Tervezett beavatkozások hatása a szerkezetre:
Míg az északi tornyot kisebb mértékben érintettéka tervezett beavatkozások:
  • sisak rekonstrukció
  • tűzgátló vasbeton zárófödém kialakítása
 
,addig a déli toronynál jelentősebb beavatkozásokra volt szükség:
  • két kilátószint és egy kizárólag menekülő szint kialakítása vb. födémmel, panoráma lift elhelyezésével
  • a kilátószintekre a feljutást (a lift mellett) új acéllépcsők biztosítják majd
  • a harangok felfüggesztésére új harangtartó szerkezetet biztosítása
  • tűzgátló vasbeton zárófödém kialakítása
  • sisak rekonstrukció
A torony szerkezeti teherbírásának vizsgálatához szükség volt első sorban a terhek kiszámítására. A siskabóllejövő terheket a sisak 3D-s statikai modelljéből nyertük ki. Az állandó terhek mellett figyelembe vettük a széltehert, illetve a kialakításból adódóan szükséges volt a szeizmikus számítás elvégése is.

 

A tervezett sisak 3D modellje (balra) és a Z irányú támaszreakciók ábrája (jobbra)

A torony végleges modellje AxisVM13 programmal készült. A számításhoz egyszerűsített geometriát alkalmaztunk: a falakat állandó vastagságú diafragmákként építettük fel, figyelembe véve a függőleges irányú falvastagság csökkentést is, majd a sarkokra meghatároztuk a merevítő pilléreket merevítő borda elemként.

a számítási modell

A szerkezet kialakítása miatt elengedhetetlennek tartottuk a földrengés számításának elvégzését.
Figyelembe vett paraméterek:
  • 12 rezgésalakot vizsgáltunk 15 iterációval egy manuálisanlétrehozott teheresetben
  • földrengésterhek
  • csavaróhatás

A modell segítségével vizsgálni tudtuk a falazatban fellép feszültségeket. 

a torony rezgésalakjai

 

A torony tartószerkezeti rendszerének részletes vizsgálatából az mondható el, hogy az északi és a déli tornyon tervezett beavatkozások, tartószerkezeti szempontból kockázat nélkül megvalósíthatóak.