Drechsler-palota felújítása

A 30 éves RETICOLO nyári-őszi hírlevele

 


A RETICOLO® Kft. 1992-ben alakult építőipari vállalkozás.

Két legfőbb profilja a statikai tervezés,- szakértés és az

építőipari beruházások lebonyolítása.

Ezek mellett a meglévő épületek tetőtér beépítése, a műemlékvédelem, diagnosztikai

szakértés, kisebb mértékben ingatlanfejlesztés és kivitelezés. A cég három évtizedes

tevékenységét ünnepelve kívánjuk megosztani a legutóbbi projekteket hírlevél formájában. 

 

A DRECHSLER-PALOTA FELÚJÍTÁSA

Halad a Drechsler-palota rekonstrukciója és ötcsillagos szállodává alakítása.

Az üvegtető tervezői Stocker György és Madaras Botond (Stokplan kft.).

Az üvegtető tartószerkeszet tervezője: Reticolo Kft.

A látványterv pedig a WhiteBox Visual munkája.  

 

Az Andrássy út 25. szám alatt álló, Drechsler-palotaként ismert épület a Magyar Királyi

Államvasutak Nyugdíjintézete számára épült. Építészei Lechner Ödön és Pártos Gyula voltak.

Az épület felső szintjein eredetileg nagypolgári lakásokat alakítottak ki, alsó három szintjén

pedig étterem-kávézó és az alagsori sörcsarnok kapott helyet, tekepályával, billiárdteremmel,

női szalonnal és villanyvilágítással.

 

Az épület 151 szobás, ötcsillagos szállodává alakul át.


Az elmúlt közel két évtized alatt az épület többször is gazdát cserét, míg végül a QPR

Properties Kft. tulajdonába került (a cég a dubaji székhelyű, luxusszállodákra szakosodott

Constellation Hospitality Group tagja), üzemeltetését pedig a W Hotels nemzetközi

szállodalánc (a Starwood hotellánc része, amit 2016-ban megvásárolt a Marriott

International) látja majd el. Az épület alakítási terveit a Bánáti+Hartvig Építész Iroda,

a tartószerkezeti tervezést a Reticolo Kft. végezte jegyzi, a generálkivitelezést

DVM Group csapata végzi.

Az átalakítás során az egyik legnagyobb beavatkozás a régi tetőszerkezet és a legfelső

födém teljes elbontása és a tetőtér új beépítése. A régi, nagy belmagasságú padlás

helyén, az épület eredeti magasságát és tetősíkjainak kontúrját tartva is elegendő

hely kínálkozott egy további lakószint, valamint e fölött egy új, az eredetinél kisebb

padlástér kialakítására. Az ötödik emelet új szerkezete egy monolit vasbeton

koporsófödém, az e fölötti tetőtér pedig egy modern, szerelt acélszerkezet. Az új

padlástérben kapnak helyet az épületgépészeti berendezések.

Az épület belső udvara az 1. emelet szintjén acélszerkezetre szerelt üvegborítású

lefedést kap. A kétszergörbült, függesztett-feszített, nagyszilárdságú Detan-rudakból

álló szerkezet egyensúlyát és elmozdulásainak minimumra történő redukálását az építés

során bevitt feszítőerők biztosítják. Az új tetőszerkezet látszólag az épület belső udvari

homlokzati falaihoz csatlakozik, azonban feszített szerkezetről lévén szó, nem elegendő

azt dübelezett kapcsolatokkal a falakra rögzíteni, mert a feszítéssel a szerkezetbe juttatott

erők beborítanák a homlokzati falakat az udvarra. A feszített szerkezet rúderőit a homlokzati

falakon túl kell vinni és nagy teherbírású lekötő szerkezeteket kell kialakítani az épületen

belül úgy, hogy az az épület használhatóságát ne zavarja. A félemelet feletti és az 1. emelet

feletti födémek szintjén egy-egy új vasbeton gyűrű készült, amelyek körbemennek az udvar

körül. Ezekbe vannak a Detan rúdrendszer elemei hátrakötve, lehorgonyozva, bebetonozva.

Ezek a hátrakötő szerelvények az udvarlefedés acélszerkezetének geometriájához igazodnak.

A keleti és nyugati belső homlokzat falába acél fogadószelvények is elhelyezésre kerülnek.

BALETTINTÉZET- DRECHSLER-PALOTA FELÚJÍTÁSA (reticolo.hu)

 

Köszönjük, hogy ebben a 6+1 hírlevélben velünk tartottak és megtekintették az aktuális és

a közelmúlbéli munkáinkat. Reméljük, Önöknek is tudtunk újat, érdesességet esetleg

hasznos megoldásokat mutatni. Kérjük, jelezzenek vissza az alábbi gombok egyikére

kattintva, hogy szeretnének-e a jövőben is velünk tartani, és időnként hírt kapni felőlünk.